Tudatos Világjáró

Ismerjük a legjobb helyeket, tudjuk a legjobb árakat!

Miért kössünk feltétlenül utasbiztosítást?

2017. március 21. 14:48 - Világjáró Viki

Nagyon gyakran felmerül az a kérdés, hogy érdemes-e utasbiztosítást kötni, ha külföldre utazunk. Sokan felesleges kiadásnak gondolják, amivel az utazási iroda, légitársaság vagy egy konkrét biztosító csak lehúzza az embert, hiszen úgysem történhet semmi. Nos, mindaddig, amíg minden zökkenőmentesen zajlik utunk során, addig valóban úgy érezhetjük, feleslegesen kötöttük a biztosítást. Nem kell azonban nagy dráma ahhoz, hogy biztosítás híján utólag nagyon, de tényleg nagyon sokba kerüljön például egy simának tűnő európai városnézés.

A repülőúthoz kapcsolódóan több, ám szerencsére azért ritkán előforduló kellemetlenség adódhat, főleg, ha mi magunk szerveztük az utat. Járattörlés esetén nagyon fogunk örülni, ha kötöttünk biztosítást, hiszen annak birtokában sokkal könnyebb lesz mihamarabb eljutnunk eredeti célállomásunkra.

Szintén a repülőhöz köthető, s sajnos gyakrabban elő is fordul, hogy a repülőtéren elkeveredik a feladott csomagunk, s ott állunk meleg ruhák és más fontos eszközeink, ne adj isten gyógyszerink nélkül. Ilyenkor a lehető leghamarabb meg kell találnunk a csomagunkat. A biztosítás nemcsak azért jó, mert megtéríti a kárunkat, hanem a kapcsolattartó segítségével az ügyintézés is sokkal gyorsabb és könnyebb lesz, főként, ha nem beszéljük olyan jól az angolt vagy a célország nyelvét.

Fotó: allwaysdive.com.au

Elvesztettük az útlevelet vagy a személyi igazolványt? Ha az EU-n belül vagyunk, a személyinkre akkor is szükségünk van, ezért ilyenkor azonnal intézkednünk kell. Ráadásul ilyenkor általában az egész pénztárcánk odavész, benne készpénzzel és bankkártyákkal. Pénzre lesz tehát szükségünk, hogy adott esetben kifizethessük a hotelszobát, élelmet vásárolhassunk, stb. Mivel a biztosítás kötvényszámát és a tárcsázandó telefonszámot több helyre is elmentettük (igaz?), gyors segítség érkezhet ügyintézés és pénz formájában.

Ami azonban igazán fájhat a pénztárcánknak, az az orvosi ellátás. Ha külföldön biztosítás nélkül baleset ér minket és orvosi ellátásra szorulnánk, az olyan, mintha itthon nem fizetnénk a tb-t, de egy baleset után műtétre van szükségünk. Az operációt elvégzik, utána azonban csinos, tételes számlát kapunk a műveletekről. Vagyis a biztosítás mellett talán a legfontosabb érv, hogy fedezi a külföldi orvosi ellátás költségeit. Hiába vagyunk mi a világ legóvatosabb turistái, önhibánkon kívül is érhet minket baleset, s ha nem akarjuk később az ingünket is ráfizetni az orvosi számlára, kössünk utasbiztosítást!

A biztosítás aztán kitér olyan helyzetekre is, amelyek tényleg extrém ritkák. Ha természeti vagy politikai-biztonsági okokból hirtelen el kell hagynunk vakációnk helyszínét, új repülőjegyet kell vennünk, s a szállást is ki kell fizetnünk, hiába lenne még egy teljes hetünk a nyaralásból. Ilyenkor utólag a biztosítás fedezi a költségeket.

Láthatjuk, hogy az utasbiztosítás alapvetően két különféle védelmet nyújt. Egyfelől anyagi biztonságot jelent, például az említett orvosi ellátás esetén, másrészt a biztosító humán erőforrást bocsát rendelkezésünkre a szükséges ügyintézéshez. Fontos azonban, hogy megkötésekor ne legyünk lusták, szánjuk rá az időt arra, hogy pontosan tisztában legyünk vele: mit fedez és mit nem a kiválasztott biztosítás!

Az utasbiztosítás az utazás teljes árához képest rendszerint elenyésző, ám ha véletlenül beüt valami, áldani fogjuk az eszünket, amiért megkötöttük!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatosvilagjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr6112357079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása